Nem minden arany, ami fénylik – de ez még csak nem is fénylik, hanem rozsdásodik. Az egyetlen hitelesnek mondott magyar királysír leletei bizarr képet festenek: korrodált nemesfémek, méretváltoztató csontváz, körmeneti kereszt a muzulmán ereklye mellett Allah szolgálatában, s egy különös sírfeltárás története véletlenek sorozatával. Ez III. Béla (akarna lenni). Vagy mégsem?

III. Béla és Antiochiai Anna új sírja a Mátyás-templomban (Kép: ntf.hu)

Legyünk körültekintőek!

Mielőtt megnéznénk a III. Bélának tulajdonított temetkezési „kincseket”, érdemes egy gyors körültekintést tenni a középkori európai (uralkodói) temetkezések leletanyagai közt, hogy lássuk, milyen minőségű tárgyak kerültek elő a sírokból. Az angliai Sutton Hoo angolszász temetkezési helye a 600-as évek elejéről hagy ránk gyönyörű temetkezési kincseket, például jó állapotban lévő csatokat:

(Kép: Wikipedia)

(Kép: Wikipedia)

A honfoglalás kori sírokból (10. század) többnyire ezüstből készült tarsolylemezek, ékszerek kerültek elő jó állapotban:

(Kép: montazsmagazin.hu)

Végül pedig vegyük szemügyre VII. Henrik német-római császár sírját 1313-ból:

(Kép: thrillist.com)

III. Béla „pompás” sírlelete

A nemrégiben Székesfehérváron megtartott, a „Teste Fehérvárott nyugszik” című ún. III. Béla kiállítás Béla királyunk és felesége, Antiochiai Anna állítólagos sírleleteit és maradványait szándékozott bemutatni. Természetesen mindezt azzal a magabiztossággal, amely szemet huny a mellékes vita felett, miszerint a történészek azt sem tudják eldönteni, III. Béla vagy épp Könyves Kálmán királyunk porladozó csontjait mutogatják-e a közönségnek. Sebaj, nézzük is a pompás királyi sírlelet anyagát, amelyre oly büszke a magát királyok városának nevező Székesfehérvár:

(Kép: 24.hu)

(Kép: szekesfehervar.hu)

Ha jól megnézzük ezeket a képeket, láthatjuk, hogy például a halotti koronák modern, fémből kialakított replikáira vannak ráragasztva a szétrozsdásodott eredeti darabok, amelyeket a sírban találtak. A karperec sem más, mint egy fémlemezből kialakított forma, amelyre az eredeti hulladék darabokat ráragasztották. Objektíven, szemmel láthatóan III. Béla pompásnak beállított ezüst tárgyain kifogott az idő vihara, amíg a fentebb látható képeken szemlátomást épségben megmaradtak az ugyancsak ezüstből és nemesfémből készült sírleletek. Alább egyenként részletezem a már magukban is botrányos leleteket, de előbb járjunk utána, hogyan is találták meg ezeket a valóban páratlan emléktárgyakat!

Királyi csontok találtatnak a királyellenes hangulatban

1848 zord telén (hadijelentésekből és régészeti beszámolóból is tudjuk, hogy kemény tél volt), december 5-én Székesfehérvár területén mi sem magától értetődőbb, hogy bizonyos emberek artézi kutat ásnak, mellesleg a háború fergetegében, nem sokkal a szeptember 29-i közeli pákozdi csata után, amikor bár kiszorították Jellasics seregeit az országból, de Windisch-Grätz már nyomul be az ország szívébe. Az ásás közben hirtelen sírokat találnak „királyi kincsekkel”. Nagy kincs volt ez akkor annak a Székesfehérvárnak, amelynek német polgársága és vezetősége éppen pár hónappal előtte még élelmezte és segítette Jellasics seregét, amely a magyar szabadságot volt hivatott letörni Habsburg uszításra. Kossuth még kormányzati szintű vizsgálóbizottságot is indított a város ellen hazaárulás vádjával, de a helyiek cinkosan összekacsintottak a vezetőséggel (Cserményi 26-27). Ebben a politikai helyzetben véletlenül királyi csontokat találnak a nemzetnek, amelynek elhíresztelését sietve megkezdik (26), ezzel is elterelve a figyelmet a város árulásáról s egyben megosztva a nemzetet a már meglévő királyellenes hangulatban, ismét jó szolgálatot téve a Habsburgoknak. A királyellenes hangulat legismertebb kifejezési formája talán Petőfi „Akasszátok föl a királyokat!” című 1848. decemberi versében jelenik meg. Ekkor az ország nagy része nem lelkesedett a frissen kihantolt királycsontokért, csupán egy szűk réteg, s maga Petőfi sem volt elragadtatva a hír hallatára, inkább gúnyos megjegyzéseket tett (32-33). December 2-án pedig, miután lemondatták a gyengeelméjű V. Ferdinándot, az ifjú Ferenc József került hatalomra, akit az ország nem ismert el királyának.

Megállapítják: királyi csontok, méghozzá III. Béla

Eddig láttuk a politikai körülményeket, most nézzük, mit állapított meg a tudomány! A sírlelet anyagát először székesfehérvári orvosok vizsgálják meg, véletlenül mindegyikük német vezetéknévvel rendelkezett (Hellensteiner, Schaller, Aschner, stb.), az ásatás hírére Székesfehérvárra érkező, a feltárást fémjelző Luczenbacher János pedig olyannyira alkalomhoz igazodóan magyarosította nevét Érdi-re, hogy a helyiek Luczenbacher-ként üdvözlik, s személyesen kell tudtukra adnia, hogy ő már Érdi (később Érdy-re nemesítették; Cserményi 29), így a Habsburg-párti cinkosság nem keltett ismételten feltűnő gyanút a székesfehérvári politikai események után. (Megjegyzendő és bizalomgerjesztő azoknak a sora, akik szintén névváltoztatással éltek: Dzsugasvili, aki Sztálin lett, Czermanik/Csermanek János, aki Kádár lett – illetve a jó ég tudja, milyen neveken működött még; Rosenfeld Mátyás, aki Rákosi lett, és a Schicklgruber-ből lett Hitler...) A királysír feltárása létszükség volt a városnak (28), a sietséget jellemzi, hogy maga a feltárás is gyors és olcsó volt: Érdy-Luczenbacher beszámolója a feltárásról igencsak szűkszavú (19), az egész feltárást mindössze 200 forintból megoldotta és december 16-ra már végeztek is alig pár nap alatt (30). Igen hamar „megállapították”, hogy királyi csontokról van szó és egészen sokáig tartja magát a nézet, miszerint III. Béla és felesége maradványaira bukkantak. Ehhez „szigorúan tudományos” érvként említik, hogy mivel a talált csontváz nagy volt, a harmadik keresztes háború Magyarországon átvonuló hadában pedig londoni Richárd szemtanúként leírta III. Béla nagy termetét, ezért nyilván ki más lehetne a csontváz...

A méretváltoztató csontváz

A királyi csontváz testmagasságát először 195 cm-ben állapították meg 1848-ban. Később, 1883-ban Török Aurél már csak 190 cm-t mér ugyanazzal a módszerrel. Az 1967-es Regöly-Mérei-féle mérés 189 centire, az 1998-as mérés pedig már csak 186 centire teszi (Cserményi 10-11). Attól tartok, a királyi csontváz a sok precíz tudományos méréstől traumát szenved és egyre húzódik össze... A csontváz embertani vizsgálata megállapította az amúgy is szembetűnő S alakú elváltozást a gerincoszlopban (erős gerincferdülés):

(Kép: Cserményi 37)

Persze mi sem magától értetődőbb, mint III. Béla koldusi sántítása és abnormális testtartása, amellyel csodás módon felhagyott 1189-ben londoni Richárd kedvéért, hogy testi nagyságáról és daliás tökéletességéről, királyi méltóságú kisugárzásáról írhasson leírásában.

III. Béla, a sapkás király

Nézzük most egyenként „az egyetlen hitelesen feltárt királysír” (Cserményi 42) tárgyait, amelyeket a szakirodalom a fentebbi képeken látható temetkezéseknél jóval gazdagabbnak tart és úgy emlegeti, mint „kiemelkedően gazdag királyi sírlelet-együttes” (uott.)!

III. Béla „jó ezüstből” készült koronája darabokra esett szét a korrózió miatt (Kép: Cserményi 45)

Érdy a koronát rossz ezüstnek írja le. A szakirodalom sem takargatja, hogy a korona „egyszerű lemezmunka” (42) és a vágóeszközök túlszaladtak rajta, ami nyomokat hagyott rajta és a készítő ötvös kapkodására utal egyértelműen. Az általában rossz ezüstként emlegetett anyagot egy másik modern vizsgálat (MTA és múzeumi) viszont 98%-ban ezüstnek és 2%-ban réznek találta (44). Rossz vagy jó ezüst, de tegyük már fel a kérdést: az ezüst és a nemesfémek mikor korrodálódnak, mikor rozsdásodnak?! Mikor fog az ezüst szétrozsdásodni darabokra, mint valami ócskavas? Mellesleg Európa legnagyobb ezüst- és aranyellátója a magyarországi bányák voltak a középkorban, a máig jó állapotban fennmaradt magyar ötvösmunkák pedig önmagukért beszélnek (lásd honfoglalás kori temetkezési díszek, tarsolylemezek, melyek nem rozsdásodtak szét darabokra). III. Béla pedig a fennmaradt jövedelemjegyzéke alapján igencsak gazdag volt, a korabeli francia és angol király jövedelmét is túlszárnyalta. Mégis az utókor szerint ezekkel az ócskavasakkal temették el.

A korona mérete, ahogy az egyik fenti képen látható, jóval nagyobb a koponyánál, tehát leeshetett a király válláig, merthogy a fején nem maradt meg önállóan, az biztos. Természetesen mindenre van egy jó magyarázat és magyarázó: Kovács Éva megnyugtat minket, hogy a király sapkával viselhette a koronát (Kovács 42). Érthető, hiszen a király feje nem fázhat meg télen sem a sírban, így rátesznek egy nagy prémsapkát (Cserményi 48), a koronát pedig még a sapkára rá kell rögzíteni, nehogy véletlenül összekeverjék a túlvilágon a kalapos királlyal.

Egy másik bejegyzésben már részleteztem, hogy ugyanezt a halotti koronát a tízezres bankjegyünkön láthatjuk viszont Szent István fején.

A sírban talált sütőlapát

Tekintsük meg a III. Bélának tulajdonított temetési „díszkardot” eredeti formájában (bal oldalt):

(Kép: Cserményi 41)

Az ún. „kard” eredeti megnevezése nem is kard volt, mivel mérete alapján kardnak túl rövid, késnek és tőrnek pedig túl hosszú. Alakjából és arányaiból ítélve még fegyvernek sem valami praktikus (nincs kiélezve se), legfeljebb arra jó, hogy ha odaégni látszik a sütemény, akkor megpiszkálgassuk vele alulról. Erre a fémhulladékra még maga Érdy se merte ráhúzni a kard megnevezést, helyette nyelvújítást rögtönzött: „kardikó” (Cserményi 50). Anyaga a vizsgálat szerint szintén ezüst (?!), mely érdekes módon rozsdásodik, a keresztvas pedig különös módon elszublimált (50), s csupán 1967-ben döntötték el, hogy készítenek rá egy keresztvasat, amellyel kiegészítve „kard” formáját nyeri (40-50).

Körmeneti kereszt sírban

Fentebbi képen látható egy körmeneti kereszt, melynek anyaga bronz. Egyedülállósága és páratlansága abban rejlik, hogy soha nem találtak sírban körmeneti keresztet (kivéve ebben a sírban) azon egyszerű oknál fogva, hogy a körmeneti keresztet körmenetben használják, soha nem temetésre. Amennyire ez a kereszt nem való sírba, annyira nem nevezhető az egész lelet „együttesnek”, hiszen ahány lelet, annyiféle helyről lett összeszedve funkció szerint.

III. Béla, a muzulmán király

A képen látható gyűrűt szintén III. Bélának tulajdonítják és a sírból került elő a többi lelettel:

III. Béla méreggyűrűje. A gyűrűn arab felirat:

 Abdallah ibn Muhammed (Kép: Cserményi 38)

Végül is örülnünk kellene, hiszen végre ez legalább aranyból van és nem rozsdásodott szét 19 darabra, mint a mellkereszt (Cserményi 51) és a többi limlom. A gyűrű típusa lenyitható, méreggyűrű. Királyokat érdemes méreggyűrűvel temetni, hogy ha netán – a halott király ugye – élve találná magát a koporsóban, akkor még mindig jobb később, mint soha alapon megmérgezhesse magát. De nézzük a feliratot! Milyen nyelvű felirata lehetett III. Béla gyűrűjének? Mi sem természetesebb, hogy arab feliratú gyűrűje volt, ahogyan a fenti képen láthatjuk. A felirat olvasata pedig: Abdallah ibn Muhammed. Valahogyan ez nem akar Béla királyt jelenteni, mert az Abdallah név arabul „Allah szolgáját” jelenti, az ibn a nevek előtt pedig „fiát” jelent, azaz a gyűrű felirata: Mohamed fia, Allah szolgája. Ezt a megnevezést pedig azon leigázott más vallású alattvalók kapták, akik felvették az iszlám hitet és ezáltal „Mohamed fiaivá” lettek. Kínos a helyzet, hiszen hacsak III. Béla nem lett muzulmán, akkor ennek a gyűrűnek nem kellene ott lennie a sírjában, mellesleg a kereszt mellett. A gyűrűről és feliratáról kínosan kevés szó esik a szakirodalomban is. Csupán annyival védekeznek, hogy ajándékba kaphatta valahonnan III. Béla. Elképzelhető. Csak ott van még az az apróság, hogy amivel az ember, főleg egy uralkodó temetkezik, az a személyéhez kötődik és közösséget vállal vele! De sebaj, ezt a gyűrűt szintén van képük kiállítani mint III. Béla gyűrűje.

Következtetések

A fentiek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy amit III. Béla sírjaként és temetkezési tárgyaiként mutogatnak, az egyáltalán hiteles királysír lelet-e, vagy inkább egy szélhámosság eredménye. Mindenki döntse el maga a látottakból ízlése szerint. Jó étvágyat!

Hivatkozások:

CSERMÉNYI Vajk (szerk.): 150 éve történt: III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése. A Szent István Király Múzeum közleményei B. sorozat 49. szám. Székesfehérvár, 1999.

KOVÁCS Éva – Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények. Budapest, 1980.