Az ausztrál angol nyelvváltozatról magyar nyelven aligha jelent meg eddig átfogó, alapos, szakmai minőségű tárgyaló munka. Ennek a hiánynak próbálok eleget tenni jelen bejegyzéssel. A lehető legtöbb nyelvészeti szempontból mutatom be, miben különbözik az ausztrál angol nyelvváltozat a többi angol nyelvváltozattól. Tehát egyrészt egy kontrasztív vonalat veszek fel mindamellett, hogy az ausztrál angol történetét is alaposan kívánom tárgyalni; másrészt fontos megemlíteni, hogy a nyelvészeti szempontok az angol nyelvtudomány felosztását követik a bejegyzésemben. A bejegyzés 2 részből áll, ez az 1. rész.

1. Hangtan

Fonetikai és fonológiai szempont

Az ausztrál angol kiejtésének átírásával több ausztrál fonetikus nyelvész próbálkozott az elmúlt évszázad során. Ezek az átírások fonémikusak, mint az az angol nyelvnél megszokott és a szótárakban használatos – ez utóbbit a köztudat tévesen fonetikusnak mondja. A fonémikus átírással csupán azon mentális absztrakciót jelenítjük meg, amely egységeinek mindegyikéhez több, ténylegesen kiejtett beszédhang tartozik. Ezért külön kell vennünk a fonetikai egységeket, de nem is térhetünk el a fonémák világától.

Az ausztrál angolhoz a két jelenleg uralkodó kiejtési átírás egyikét először Mitchell (1946) alkotta meg, majd Mitchell és Delbridge népszerűsítette (1965); a másik, modernebb irányzat megalkotói közé tartozik Bernard és Mannell (1986), Clarke (1988), Harrington, Cox és Evans (1997 és 2013). A Mitchell-Delbridge-rendszer jócskán a brit „Received Pronunciation”-re alapult, amely nem más, mint a BBC-angol vagy a brit királyi család angolja, a sztenderd angol. Ez észszerű alapozás volt, hiszen az ausztrál és a brit angol lényegében ugyanazokkal a fonémákkal rendelkezik és amúgy is más volt a brit angolhoz való viszonyulás akkoriban, mint manapság. A ténylegesen kiejtett beszédhangokban, tehát fonetikailag, azonban már eltér az ausztrál, és mivel az 1970-es évektől kezdődően identitásváltozás kezdődött az ausztrál mentalitásban és kultúrában, a britséghez való lojalitás lazulni kezdett, 2000-re pedig már érezhető volt a szükség az újításra a nyelvi változások miatt, ezért új átírási rendszert alkottak. A Cox-fémjelezte átírás olyan új szimbólumokat vezetett be, amelyek közelebb állnak a tényleges kiejtéshez és a jelenlegi ausztrál angolhoz. Három jelentősebb eltérés mutatkozik így a Mitchell- és a Cox-féle rendszer közt:

• a goose szóban például a régebbi átírás szerint /u/ volt az -oo- kiejtése (vagyis a magyar ú hang), amely a brit angoléval egyezik, viszont az újabban bevezetett átírás szerint ugyanez már /ʉː/ (vagyis a magyar ű-höz közel álló hang), tehát a kiejtésbeli különbség kb. gúsz-gűsz, az utóbbi pedig jellemzőbb az ausztrálra;
• a hate szó példája szemlélteti, hogy ami a brit angolban /eɪ/ (magyarul kiejtve kb. éj/éi), az az ausztrálban olykor /æɪ/ lehet (ugyanaz, mint az előző, csak nyitottabb e hanggal, lejjebb eresztett állkapoccsal képezve), tehát a különbség kb. héjt-hejt (a magyarban nem használatos ez a hang – a nyelvjárásokat figyelmen kívül hagyva);
• a hair szó pedig jó példa rá, amikor a korábban még /ɛə/-vel jelölt r előtti megtört hangzó (kettőshangzó, kb. a magyar eö, csak ajakkerekítés nélkül ejtve) egyszerű hosszú magánhangzóvá módosul /eː/ (vagyis kb. a magyar é kicsit hosszan ejtve), vagyis a különbség kb. heö-héé (az r hangot normál esetben nem ejtjük).

Ami a mássalhangzókat illeti, a két rendszerben nincs különbség e tekintetben. Az angol nyelvben általában egyébként is a magánhangzók játsszák a hangtanilag érdekes szerepet. A 21. század elején mindkét átírási rendszert használták párhuzamosan, viszont az ausztrál egyetemi körökben a nyelvészeti szakma egyre hajlik a modernebb rendszer használata felé, mivel az jobban megjeleníti azokat a hangtani változásokat, amelyek felé jelenleg halad az ausztrál angol, így például egyes kettőshangzók sima hosszú magánhangzóvá válását.

Az r hang kiejtése egy külön szempont. Az ausztrál angol azon nyelvváltozatok közé tartozik – a brithez hasonlóan –, amely nem ejti ki az r hangot, kivéve, ha az r a kezdőhang vagy magánhangzó követi. Az ausztrál angolban is működik, ami sok más nyelvváltozatban: az r hang megjelenhet ejtéskönnyítőül is két szó közé beékelődve, amennyiben a két szó határa magánhangzókból áll (kiejtve), pl. saw it, ami így kiejtve kb. „szarit” lesz.

Jellegzetessége még az ausztrál angolnak, hogy ahol a brit változatban /eɪ/ van (kb. éj/éi), mint a take és day szavakban, ott az ausztrál angol kiejtés hajlamos á-san mondani, így megközelítőleg „tájk” és „dáj” a kiejtésük. Így a brit die (meghalni) kiejtése azonos vagy megközelítőleg azonos az ausztrál day-jel. Ez számtalan vicc forrása szokott lenni, amelyben megkérdezik, „Did you come here to die?” („Azért jött ide, hogy meghaljon?”), mire a válasz az szokott lenni egy ausztráltól, hogy „...I came here yesterday.” („...tegnap jöttem ide.”), mert a die-t day-nek érti. Különböző kontextusban kimeríthetetlen humorforrás szokott lenni az ilyesfajta nyelvi különbség.

További kiejtési különlegesség, hogy az olyan szavakban, mint a goat, megjelenik a /əʉ/ kettőshangzó, tehát kb. így hangzik a magyar hangokkal leírva: göűt (persze nem olyan szép ajakkerekítéssel ejtve).

Hasonlóság mutatkozik az amerikai angollal abban – és egyben megkülönbözteti a brit angoltól az ausztrált –, hogy bizonyos körülmények közt a /t/ hang d-szerű hanggá változik [ɾ]. Ez akkor szokott bekövetkezni, ha hangsúlyos szótagban lévő magánhangzó és egy következő szótag hangsúlytalan magánhangzója közt áll a sokszor kettőzött írásmódú -tt-, pl. butter, better, water; vagy szótagalkotó n vagy l előtt, pl. button, bottle; illetve szóvégződés vagy morféma vége esetén, ha magánhangzó követi, pl. what is, whatever. Ilyen esetekben a t hang d-szerű hangként ejtendő.

Előfordul néha a d-szerű hang képzése helyett az ausztrál angolban is a hangszalagzár, amely a szótagalkotó n előtt következik be a t hang esetén, pl. Britain, butten, forgotten, amikor is nem ejtjük a t hangot, hanem pillanatnyi szünet lép fel a hangképzésben, amit [ʔ]-el jelölünk.

Feltűnőbb jellegzetesség azonban, hogy ami egyébként hangsúlytalan végződés volna és sorvadó hangot tartalmazna, ott a magyar á-hoz hasonló nyitottabb hanggal találkozunk, pl. polar, linear, water, nature, structure, amelyekben szokatlanul erős a végződő hangzó: kb. néjcsö helyett néjcsá (nature), vótö helyett vodá (water – persze a w-re nem lehet megfelelő magyar hangzót találni), és így tovább. Más nyelvváltozatban is ismerős lehet filmekből, hogy pl. tűzparancskor „Fire!”, azaz „fájá” kiáltás hallatszik a „fájö” helyett.

Megfigyelhető, hogy a hosszú í hang bizonyos helyzetekben j-vel társul, pl. c, d, e betűk kiejtése: kb. „szíj”, „díj”, „íj”, vagy feltűnhet az olyan szavakban, mint a move és believe: kb. „műjv” és „bilíjv”.

Az -ing végződés kiejtése lehet egy sorvadó hang és egy rendes n hang, tehát: kb. „-ön”.

A t hang teljesen el is némulhat, pl. aren’t és isn’t esetében el is maradhat a kiejtése.

Az l és h olykor kimarad a kiejtésből, illetve a gyors kiejtés során rövidülhetnek a szavak, jellemzően pl. Australia, amely így „sztrájá” (írásban is elterjedt mint Ausztrália beceneve: Straya), vagy house, ami „áusz” lesz; illetve good day, ami g’day.

A többi nyelvváltozat közül az új-zélandi angolhoz áll közel a hasonló történelmi körülmények miatt, illetve történelmi okokból a brit cockney-val mutat erős hasonlóságot az ausztrál angol, habár ez utóbbinak a változását már nem követte az ausztrál.

Minden közös jellemzőjét a többi nyelvváltozattal, illetve a jellegtelenebb sajátosságait az ausztrál angolnak nem sorolom fel; azt már így is láthatjuk, hogy hangtani szempontból tehát az ausztrál angol mutat néhány közös tulajdonságot a brit és amerikai angollal, ahogyan különbözőséget is, mindemellett kialakult a sajátságos hangvilága, amely jellemzően ausztrállá teszi és méltán helyezi el az angol nyelv változatainak nyelvi tengerében önálló egységként.

2. Alaktan

Morfológiai szempont

A legszembetűnőbb morfológiai jelenségek közé tartozik az ausztrál angolban a helységnevek megkettőzése. Ezek főként az ausztrál őslakosok nyelvéből átvett helységnevek. Példák: Bang Bang, Burra Burra, Wagga Wagga, Walla Walla, Murrin Murrin.

A kicsinyítőképzős, becézett szavak használata a másik markáns jelenség: chokkie (chocolate), barbie (barbecue), billy (teapot for boiling water), brekkie (breakfast), polly (police officer).

Jellemző a szlenges rövidítés: bizzo (business), muso (musician), preggo (pregnant).

Morfológiai szempontból az ausztrál angol igencsak kreatív és gazdag nyelvváltozat a számtalan sajátságos szóalkotását tekintve.

3. Szókészlettan

Lexikológiai szempont

Az ausztrál angol szókincsének legősibb forrása az ausztrál őslakosok nyelve volt, akiktől számtalan szó került be az angolba. Egészen James Cook 1770-es partraszállásáig adatolható vissza az őslakos szavak átvétele, amikor is a kangaroo szót feljegyezték. A Sydney környékén beszélt dharuk őslakos nyelvből került át az angolba a boomerang (1790), corroboree (1790), dingo (1789), gunyah (1803), koala (1798), nulla-nulla (1790), wallaby (1798), wallaroo (1826), wombat (1798), woomera (1793) szavak. A wiradhuri nyelvből került át a kookaburra (1834) szó. Minthogy az eddig felsorolt szavak közül némely közismert és a magyarban is használatos szóból látszik, az átvett őslakos szavak főleg az állat- és növényvilág szókincsét bővítették, illetve az őslakos kultúra eszközeinek és vallási-ceremoniális életük főbb jelenségeinek elnevezéseit szolgálta. Ezeknek az átvett szavaknak szinte mindegyike főnév. A földrajzi nevekben is számos őslakos eredetű fedezhető fel.

Az angol nyelv önmaga is forrása az ausztrál angol sajátságos szókészletének, méghozzá olyasformán, hogy a meglévő brit angol szavaknak például kiterjesztették a jelentését tágabb értelműre, mint a paddock szó esetén. A rendkívül sokszínű ausztrál állat- és növényvilág különböző fajait is próbálták elnevezni angol szavakkal, méghozzá úgy, hogy az európai hasonló fajok neveit kiegészítették a native szóval, ami az ausztrál, hozzájuk hasonló faj elnevezése lett: native grape, native cucumber és így tovább. Hasonlóképp használták a bush szót: bush mouse, bush tomato, bush cattle, de akár bush ballad – az ausztrál kulturális élet elemeit is megnevezhették ezzel.

Van a szókincsnek olyan csoportja is, amely mára már kevésbé használatos, vagy csak egy szűkebb területen hasznos mint szakszókincs vagy kulturális elem. Ilyenek a történelmi szempontból fontos, az ausztrál rabtársadalmat és intézményeit leíró szavak, pl. free settler, expiree, ticket-of-leave, vagy jumbuck és swag (kulturális hagyomány miatt fontos).

Néhány brit nyelvjárásból is került át szó az ausztrál angolba, amely elvesztette dialektus jellegét és az ausztrál angol fősodratú szavává nőtte ki magát kulturális szempontból, mint pl. a larrikin szó. Hasonlóképpen a brit szleng szavakból is kialakultak jellegzetes ausztrál szavak, mint pl. tucker.

Az aranyláz lexikális öröksége tulajdonképpen az ausztrál digger szó jelentésköre (aranyásás, aranymosás), amely az ausztrál emberre utal és kulturális-identitásbéli jelentéstartalmat hordoz. Ez később az első világháborúban új jelentéssel bővült mint a lövészárkok ásóira való utalás, amely mérföldkő volt az Anzac-kal karöltve az ausztrál nemzettudat formálódásában.

Kulturális és történelmi szempontból ma is gyakran használatos ausztrál szavakat termelt ki az első világháború, úgymint Anzac és Aussie (utóbbi utal az ausztrál katonára, amelynek jelentésköre ki lett terjesztve minden ausztrálra, illetve Ausztráliára).

A teljesség igénye nélkül még néhány jellegzetesen ausztrál szó, amely elegendő fontossággal bír: outback (kb. az ausztrál vidéket jelenti, többnyire ritkán lakott, Isten háta mögötti terület), (fair) dinkum (igaz, valódi, autentikus), bush (vidék), mate (barát, bajtárs), sheila (nő), didgeridoo (őslakos fúvós hangszer).

A költőkön kívül maga Paul Keating miniszterelnök is feljegyzett feltalálója volt mindenféle leleményes szófordulatnak, hasonlatnak, metaforának. Ilyen pl. az Ausztráliára való utalás: the arse end of the earth, amiről külön musical dal is született, vagy a politikai ellenfeleire tett megfogalmazásai: „What we have got is a dead carcass, swinging in the breeze, but nobody will cut it down to replace him.” (John Howardra utalva); „I suppose that the Honourable Gentleman’s hair, like his intellect, will recede into the darkness.” (Andrew Peacockra utalva).

Az ausztrál angol szókincsét méltó módon tükrözi a Macquarie Dictionary, amely az ausztrál angol nagy szótára.

Macquarie Dictionary, amely az ausztrál angol nagy szótára (Kép: Wikipedia)

4. Mondattan

Kevés szembetűnő sajátossága van az ausztrál angolnak mondattanilag. Jellemző a present perfect (have + ige 3. alakjával képzett igeidő), amely az amerikai angolban ritkábban használatos, a britben pedig szintén kezd ritkább lenni, ezzel ellentétben az ausztrál angol meglehetősen ragaszkodik hozzá. Érdekes tendencia, hogy az ausztrál angolban kezdik a present perfect-et elbeszélő múltként használni még akkor is, ha konkrét múltbéli időhatározó motiválna minket a sima múlt idő használatára: „He walked up to her and then he’s pushed her off the chair.” (Collins 80). A nem sztenderd, bizonyos Sydney környéki angol mondattanából őrzött meg egy darabot az egyik legismertebb ausztrál vers, a Clancy of the Overflow, Banjo Patersontól: „Clancy’s gone to Queensland droving, and we don’t know where he are”. A he/she/it are nem sztenderd, de előforduló szerkezet volt. Az amerikai angolhoz hasonlóan pedig a gyűjtőnevek után egyesszám szerint egyeztetünk az ausztrálban: the government is (ellenben a brit angolban the government are).

5. Szemantika és pragmatika

Alapvető kulturális jellemzője az ausztráloknak, hogy identitásukból, kulturális beállítottságukból fakadóan társadalmuk bátorítja a könnyed, nem túl komoly, viccelődő, és még a nehéz helyzetekben is a humort és hidegvért megőrző hozzáállást; viszont helytelenítik, ha valaki mindent túl komolyan vesz, vagy éppen önmagát túl komolyan veszi és a saját fontosságát helyezi a közösség kötelékei elé. Éppen ezért általános elv lehet az ausztrál angol szemantikájában, hogy az angol nyelvű országok közül az ausztráloknál hangzik el arányaiban több viccelődés, komolytalankodás és tulajdonképpen a „Don’t take it/yourself too seriously.” („ne vedd [magad] túl komolyan”) attitűd köré épül a kultúrájuk (Goddard 29-53). Amikor tehát a jelentését vizsgáljuk az ausztrál angol szegmenseinek, ezt a szempontot érdemes szem előtt tartani. Gyakoriak az olyan lexikális szinten megjelenő jelek az ausztrál angolban, amelyek jelentése éppen arra utal, hogy valaki éppenséggel nem viccelődik, hanem valóban komolyan beszél: ez lehet az „I’m serious about” kifejezéstől kezdve a „fair dinkum about”-ig sokféle nyelvi megnyilatkozás, amely az értelmezés irányát hivatott megvetni. Politikusok közt – habár nem a humor okán – gyakori ragály, hogy nem lehet tudni, komolyan szó szerint vegyék-e a választók, amit mondanak, ezért is használta oly gyakran például Tony Abbott és Julia Gillard (miniszterelnökök) a választási vitájukban a fair dinkum ausztrál kifejezést mint a hitelesség lexikális fitogtatásának retorikai eszközét. Videóban megtekinthető a vágott anyag:

A pragmatika kérdésköre leginkább az ausztrál őslakosok angolja és az ausztrál angol közt merül fel markánsan. Ezzel behatóbban foglalkozni itt nincs lehetőség az őslakosok angoljának és helyzetének ismertetésének hiányában, ez pedig nem tárgya a bejegyzésnek.

A 2., befejező rész ide kattintva olvasható.

Hivatkozások:

Collins, Peter. „Australian English: Its Evolution and Current State”. Articles, Oceania. 2012, 1, 75-86.

Goddard, Cliff. „Not taking yourself too seriously in Australian English: Semantic explications, cultural scripts, corpus evidence”. Intercultural Pragmatics 6-1 (2009), 29-53.