Ugyan közszájon forog a dőreség egész hada, ez alkalommal csupán 10 olyan fogalom, beidegződés kerül megvilágítás alá, amelyek a tudás és igazság helyett inkább a tudatlanság és álságosság fokmérőinek számítanak. Némely fogalom tudományosan elfogadott és iskolákban tanítják, míg másokat a média és a vallás karol fel, ám egytől egyig alapjaikban kikezdhetők. Értelem, logika, de még tapasztalat alapján sem állják meg a helyüket. Lássuk őket!

Karinthy egyszer utánozhatatlan humorral és csattanóval tudott odavágni Kassáknak, s nem szégyellt rámutatni, ha valaminek nincs értelme.

[...] Orromra tettem mutatóujjamat s rövid megfontolás után így válaszoltam Szent Péternek:

- Minden tanulság, amit tettem, egy megfigyelésre szorítkozik, szent atyám.

- S mi ez?

- Hogy Kassák Lajos verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint előlről hátrafelé.

(Karinthy: A tanulság)

Valahogy így van ez az alábbi 10 esetben is.

1. Agyelszívás

Ez a kifejezés nem úgy a megnevezni és jellemezni kívánt folyamatot, mint inkább önmagát írja le, amennyiben az e kifejezést használók agyát szívják el a lényeg elől: a szellemi tőke áramlása nem úgy történt, mint e kifejezés bujtatott üzenete sugallja. Elemezzük csak: ki szívja el az agyakat? Az Amerikai Egyesült Államok. Honnan szívja el? Európából. Az ellenségkép máris tálalva: már megint a gonosz amerikaiak, akik az áldozat európaiaktól elszívják tudósaik nagy részét! A valóság az, hogy tudósok egész sorát lehetne Einsteintől kezdve rengeteg magyarig felsorakoztatni annak példájául, hogy Európában az élhetetlen politikai rendszerek (fasizmus, nácizmus, kommunizmus) nemhogy áldozatai voltak az állítólagos agyelszívásnak, hanem egyenesen maguk iparkodtak kiüldözni hazájukból faji, politikai és egyéb alapon az értelmiségi réteget. Az agyelszívás kifejezést csak tovább élteti, hogy ma sem a politikai-gazdasági élhetetlen körülményekben látják a képzett munkaerő elvándorlásának okát, hanem az ellenségképben megjelöltek (Egyesült Államok, Nyugat-Európa) gonosz elszívó erejét jelölik meg minduntalan. Az angol brain drain kifejezést, amelyből a magyar is származik, időközben felváltották a human capital flight kifejezéssel, ami annyit jelent: az emberi (szellemi) tőke menekülése.

2. Napimádás (vallás)

A napimádó kifejezést már nemcsak hívői, hanem tudományos oldalról is alkalmazzák. A nevezett kifejezést minden kétséget kizáróan nyugodt szívvel nevezhetnék be az emberiség dőreségének, butaságainak versenyére a top 10-es befutó hely reményében. Még a vallási vonatkozások előtt érdemes rávilágítani az emberiség ősi felismerésére, ami már tudományos bizonyságot nyert, hogy a Nap minden földi élet forrása, alapja, feltétele, teremtője; sőt a kémiai elemek java is a napfúzió (csillagfúzió) és szupernóvák robbanása során alakul ki. Tágabb értelemben tehát, nincs egy tücsök, egy katicabogár, egy mezei fűszál, egy állat, egy (egészséges) ember, amely ne szeretné a napot. Kivételt mindig lehet találni, föld alatti vagy mélytengeri életet, de általános érvénnyel el lehet mondani, hogy a földi lét alapjaiban olyan, hogy szereti a napot. Vallási vonatkozásaiban pedig általában a kereszténységhez viszonyítva szokott elhangozni vallási és tudományos berkeken belül (és az oktatásban), hogy mely vallások napimádók (pl. az ókori egyiptomit annak tartják), sokszor degradáló és lesajnáló színezettel, miközben a kereszténységet pedig a napimádástól mentesnek állítják be. Ha igazán komolyan vesszük magunkat és amit hangoztatunk, akkor vegyük szemügyre, hogy a liturgiában Jézus megnevezése Sol Iustitiae, amit bár lefordítanak az igazság napjára, de nem jelzik, hogy a nap itt nem az időegységet jelenti, hanem a Sol latinul az maga a Nap, nem pedig dies (nap mint időegység). Jézust a keresztény (vonatkozású) művészet számtalanszor a Nappal ábrázolja a középpontban, belőle áradnak ki a sugarak, ezzel képileg is azonosítva a Sol Iustitiae-vel.

Jézus középen a Nappal a Vatikánban (Kép: museivaticani.va)

Albrecht Dürer: Sol Iustitiae (1499-1500 körül készült)

Jézus a Bibliában ad útmutatást, miszerint a Naphoz mérten működnek a világ ügyei, a fényesség, az igazság:

Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.”

(János 11:9-10)

Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(János 8:12)

Jézus és a Nap azonosítása, bármennyire is tagadják, a kereszténység legfőbb ünnepein történik meg. Karácsony, Jézus hagyományos születésnapja a december 24-ről 25-re virradó időszak. Csillagászati tény, hogy a téli napforduló december 21-én van, azonban ettől kezdve a földi megfigyelő számára a Nap december 25-ig egyazon helyen kel fel az égbolton, amikor is 25-én kezd el egyre északabbra felkelni (vagyis hosszabbodni kezdenek a nappalok ettől kezdve), tehát megszületik a fény: Jézus. A Húsvét, Jézus feltámadásának ünnepe pedig már olyannyira égi jelenségekhez van kötve, hogy nem is konkrét dátumhoz kötött, vagyis mozgóünnep. Akármennyire is vitáznak rajta és tagadják, de a Húsvét mindig a tavaszi csillagászati napéjegyenlőséget követő első telihold utáni első vasárnap lesz, amikor is a nappalok hossza úrrá lesz az éjszakák hosszán, megkezdődik a tavasz, feléled (feltámad) a télből (halálból) a természet, megjön a szerelem, a termékenység évszaka, s az élet megfoganása utáni 9. hónapban, decemberben újra megszületik: Jézus. Nyugodtan kijelenthető tehát, hogy még egy ennyire napcentrikus, napimádó vallás, mint a kereszténység, nincsen széles e világon, amennyiben Jézus (= egy az Atyával) imádata ünnepi szinten ennyire a Nap körül forog.

A napimádás fogalmával tehát felesleges dobálózni, mert az élet minden területére, minden vallásra jellemző a nap szeretete.

3. Államalapítás ünnepe: augusztus 20.

Ha visszamehetnénk az időben interjút készíteni Szent István királyunkkal, a nagy „államalapítóval”, akkor valószínűleg nem tudna róla, hogy államot alapított volna, legfeljebb a már meglévő magyar állam szervezetét módosította és egyházügyi kérdésekkel törődött; legfeljebb a keresztény királyság kiépítésében játszott szerepet, ami nem azonos egy állam megalapításával. A magyar fejedelemség már Árpád vezetésével megalakult, amikor népünk letelepült a Kárpát-medencében, országgyűlést tartottak (pusztaszeri), törvényekkel, gyepűrendszerrel (határral) rendelkezett az ország, megtörtént a földosztás (mai napig őrzik a települések a törzsi neveket, mint -keszi, -megyer, stb.). Amíg a pápai államnak nemhogy ismeretes az alapító (adományozó) okirata, de még két másik dokumentummal is rendelkezik, melyek köztudottan egyházi hamisítványok, addig Szent István latin írásbeliséggel rendelkező korából egyetlen dokumentumot nem tudtak előkotorni a történészek, ami bárminemű államalapításról, országalapításról szólt volna; ellenben állam- és egyházszervezői munkájáról tudunk Istvánnak. Magyarország ezeréves fennállását 1896-ban ünnepelték államilag nagy előkészületekkel (hogy mást ne említsek, a millenniumi földalatti vasutat ezért nevezték el így), s törvénybe iktatták az ezeréves államiságunk megünneplésének körülményeit is. Az 1896. évi VII. törvény így kezdődött:

A magyar állam 1896-ban ezeréves megalapitásának és fennállásának ünnepét üli.

Az MTA állásfoglalása a következő volt:

Teljesen kétségtelen tény gyanánt az adatok tömkelegéből csak az bontakozik ki, hogy [...] 900-ban mai hazánk területének elfoglalása be volt fejezve, a magyar állam meg volt alapítva. [1]

A VIII. törvénycikk 1. §-ban az „államalapító” Szent István helyett ez áll:

a) Budapesten a városligetnek az Andrássy-ut és a tó közötti részében a honalapitó Árpádot és a nemzet egész történelmi multját megörökitő emlékművet állit

Ma a Hősök terén megcsodálhatjuk mindezt, középen Szent István helyett Árpáddal.

„Magyarország ezeréves fönnállásának ünnepe” - 1896-os plakát (kép: Wikipédia)

Mellesleg, a régi magyar történetírásban egészen a 20. századig Árpád nagyfejedelem szerepelt mint Magyarország megalapítója, honalapító. Ezt sikerült alig néhány évtized alatt Szent Istvánra kicserélni. Tragikus, hogy a magyar nyelvű Wikipédiában hosszú ideig a Magyarország szócikkben az államalapítás évéhez az 1000. év volt írva, amikor az angol nyelvű változatban már régóta 896 (895). Valakik nagyon igyekeznek eltörölni múltunkat, s ezek hazai körökből valók, egyházi és „tudományos” vonalon egyazon követ fújják.

4. Jézus zsidó volt

Ha van olyan pont, amikor a kereszténység egyenesen fejest ugrik a sötét mélybe, vagy épp kardjába dől, akkor ez az. A vallásos felfogás alapján ugyanis Jézus (a Fiú) az Isten (az Atya) fia. Ha Jézus zsidó volt, akkor logikus, hogy a felmenője, azaz Isten is zsidó. Azonban kezdetben maga az Isten volt csak, s azután teremtette meg az embert, így a nemzetiségek, népcsoportok is csak teremtményi szinten alakultak ki később. Igen valószínű, hogy Istennek megtetszett ez a szint és választott magának egy nemzetiséget, egy hovatartozást, hogy ő se maradhasson ki az emberiség megosztósdi játékából... Ám a bohózat csak akkor kezdődik igazán, amikor a Jézus zsidó származását harsogó egyház Józsefre hivatkozik, miután családfáját levezették az evangélisták és rámutatnak, hogy József (Jézus apja) Dávid házából származik, így csak zsidó lehet. Meg lehet köszönni az evangélistáknak, de Jézus atyja elvégre a Szentlélek közbenjárásával mégiscsak Isten (vagy mégsem gondolja komolyan az egyház?), így József csak a nevelőapja lehet (származásilag nem függ tőle Jézus), hacsaknem Jézus a világtörténelemben egyedülállóként két valódi apával rendelkezett, amennyiben komolyan vesszük a vallási alaptételeket. Természetesen erre is felkészültek a vallási megmondóemberek, s a kellemetlen kérdések esetére B válaszként bedobják Szűz Máriát mint zsidó felmenőt, akinek felmenői mellesleg ismeretlenek, legfeljebb pedig csak erősen vitatott feltételezések vannak, hogy kik voltak. Ha még mindig akadékoskodna valaki, akkor Jézus születési helyéből vezetik le, hogy zsidó volt. Jézus azonban születési helye után folyton megkapja a galileai jelzőt, miként Galileából való, nem pedig Judából. Galilea nevének jelentése pedig annyi, hogy gójok földje, azaz nem zsidók földje, tehát Jézus egyik ragadványneve, amellyel a judeai zsidók gúnyolták megvetően (minthogy minden galileait megvetettek), magyarul „Jézus, a nem zsidóföldi” volt. Abban az időben már különben is a források szerint igen kevés zsidó élt Galilea földjén, amely etnikailag meglehetősen kevert volt már.

Érdemes a zsidó vallás szempontjából is megközelíteni a kérdést. A rabbinikus irodalom nem tud róla, hogy Jézus zsidó lett volna dávidházi alapon, minthogy a Messiást mind a mai napig várják (akkor mi az, hogy judeo-keresztény vallás, ha ilyen alaptételekben nem egyezik a két vallás?), mert a Messiásnak több feltétel közt Dávid házából kell származnia, s Jézusról úgy tartja a rabbinikus irodalom, hogy a messiási kritériumok egyik feltételének sem felel meg (magyarán nem származott Dávid házából). A judaizmus szerint Jézus a hamis messiások legbefolyásosabb s ezáltal legkárosabb alakja. Ehhez képest az iszlám elfogadja és tiszteli Jézust mint a sok próféta egyikét. (Mindezt vessük össze a judeo-kereszténység hangoztatásával és az iszlám elleni hergeléssel.)

Végül pedig, mert mégiscsak egy vallásról van szó, magát a vallás alapítóját, meghatározó alakját, Jézust kellene végre komolyan venni a kérdésről (és el kellene már kezdeni olvasni a Bibliát is):

Szidalmazák azért őt és mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai vagyunk. / Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig [Jézusról] azt sem tudjuk, honnan való.

(János 9:28-29)

A zsidó köznép tehát nem úgy tűnik, mintha Jézus származásáról bármi konkrétat tudna.

A kérdésben, hogy Dávidtól származik-e Jézus, pedig maga Jézus adja meg a kegyelemdöfést:

Amikor Jézus a Templomban tanított, megkérdezte: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Krisztus Dávid fia? / Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által, hogy: »Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb oldalamra, amíg minden ellenségedet hatalmad alá vetem!« / Ha tehát Dávid Urának nevezi Krisztust, akkor hogyan lehet Krisztus Dávid fia?” A nagy tömeg örömmel hallgatta Jézust.

(Márk 12:35-37)

Ha pedig már a Biblia és maga Jézus is kevés a kérdés eldöntésére (márpedig az egyház szakadatlan hangoztatja Jézus származását), akkor ez azt jelenti, az egyház nem e kettőt képviseli – de akkor fel kell tenni a kérdést: kereszténységről beszélünk-e még?

5. Allah az ő istenük, a miénk pedig Isten

Amikor az iszlám hit jön szóba akár az oktatásban, akár a médiában, különös jelenség veszi kezdetét. Elhangzik mindig, hogy a muzulmánok Allah-ban hisznek és Mohammed az ő prófétája, illetve hogy Allah az egyedüli. Bármilyen különös is, a keresztények tökéletesen ugyanezt vallják, amikor azt mondják: egy az Isten. Allah jelentése ugyanis (ez egy szó arabul, bármilyen hihetetlen): az egyetlen Isten, maga az Isten, a Teremtő. Egyszerűen nincs más szavuk az Istenre az araboknak, s ugyanígy van ezzel minden más nyelv. Az angol nyelvben akadnak még becsületes fordítók, akik szöveghű fordítókként lefordítják Allah-ot God-ra, azaz Istenre. Magyar nyelven ez valami különös igyekezetből sose sikeredik a fordítóknak. A keresztény arabok (például Szíriában, Izraelben) márpedig a bibliai Istenre az anyanyelvükön ugyanúgy Allah-ot mondanak, pedig nem muzulmánok. Az Allah név folyamatos fenntartása a fordításokban nyugodt szívvel tekinthető ferdítésnek, annak a látszatnak a szándékos keltésének, hogy Allah egy másik isten, holott történetileg igazolt, hogy Mohammed próféta zsidókkal és keresztényekkel találkozott karavánútjai során, s tőlük vette át az istenképet, az egyedüli Isten alakját. Hasonló logika alapján érvelhetnénk amellett is, hogy Európa népei különböző istenekben hisznek, mivel a magyarok Istenben hisznek, de a németek Gott-ban, a britek God-ban, a rómaiak pedig Deus-ban hittek... A nyelvi különbség tehát nem azonos a vallási különbséggel még, de eszköze lehet a ferdítéseknek és félrevezetésnek. De hogyan is hívták akkor a keresztények istenét, ha már ennyire ragaszkodunk az elnevezésekhez? A Biblia eredetileg arámi nyelven íródott, s maga Jézus nevezi így az Istent a kereszten: „Éli, éli, lamá szabaktáni” (keresztény bibliai lexikonban is fellelhető), ami annyit jelent: „Istenem, istenem, miért hagytál el engemet”. Az ókori keleti nyelvek egyik alap jellemzője volt (és ez ma is igaz az arab és újhéber nyelvre), hogy csak a mássalhangzókat jelölték, azaz van nekünk egy L hangunk az Éli szóból, ami az eredeti írásban jelölve van, nyelvtörténetileg pedig igazolt, hogy az arámi eLaHa alapszó kapcsolatban áll az Allah megnevezéssel. Ha csak a Bibliát eredeti nyelven is olvasnák néha!

6. Római katolikus

Ugye mindenki hallott már a híres kecskeméti humorról, a püspökladányi szeretetről, a miskolci lelkesedésről, a londoni bátorságról és a pekingi igazságosságról? Minthogy a katolikus szó a fenti szóösszetételben is egyetemességet jelent, épp annyi értelme van a római egyetemességnek, mint az imént felsorolt rögtönzéseknek. Hogyan lehet valami egyetemes, univerzális értékekkel bíró, ami a rómaiságból indul ki vagy rómaivá akarja tétetni a világot? Még az értelmetlenségében is van valami ördögi ebben a fogalomban, hiszen a rómaiság eredetileg a római birodalmi eszméket jelentette: hódítani, népeket leigázni, romanizálni (nyelv és kultúra), mindent átvenni (etruszk, görög és egyéb kultúrák), majd eladni azt rómaiként mint civilizált világot. Amikor a keresztény egyház központja Rómába helyeződött, ugyanezt a birodalmi-hatalmi eszmeiséget vette át a pápaság hatalmán keresztül: a római pápaság arra törekedett a megalakulásától kezdve, hogy a világi uralkodók fölé helyezze magát, az ellenszegülőket kiátkozta, a konstantinápolyi konkurenciát is kiiktatta az egyházszakadás után (magyarán az egyetemesség csak római lehet), a más vallási irányzatokat eretneknek kiáltották és irtóhadjáratot indítottak ellenük (pl. a katarok ellen). Mint a rómaiaknak, úgy a római pápaságnak is a saját önös világképük és rendszerük másokra erőltetése volt napirendi ponton, s az ilyen világuralmi törekvések inkább vallanak expanzióra és globalizációs kísérletre, mint katolikus értékekre és elfogadásra, szeretetre. Röviden és tömören: az egyetemesség nem római, a katolikus nem lehet kisajátítva a római számára. Sokáig pedig önmagában is állt a katolikus jelző, római nélkül.

7. A demokrácia mint az eszményi rendszer

Manapság a demokrácia kimondása valami pozitívat sejtet: ha van demokrácia, akkor minden rendben; ha nincs demokrácia, akkor baj van. A demokrata jelző kitüntetés, aki pedig nem demokrata, az csak rossz lehet. Amikor demokráciáról beszélünk, akkor eredendő hivatkozási alap mindig az ókori görög demokráciák. Hogy mennyiben voltak demokráciák a görög városállamok a szó mai értelmében: pontosan annyira, hogy egy magára valamit adó értelmiségi számára nem jelent hivatkozási alapot az ókori példa, a római köztársaság még annyira sem, viszont arra tökéletesek ezek a hivatkozási alapok, hogy a köznéppel megetessék politikai-ideológiai célból. Nézzük is a konkrétumokat! Az ókori görögök mint bölcs gondolkodók, filozófusok is ismeretesek, példa rá Platón az Állam című munkájával, amelyben az ideális államot próbálja felvázolni. Szerinte az állam vezetésére nem a nép által választott vezetők, hanem a legbölcsebbek, a filozófusok a legalkalmasabbak; ők tudják legjobban vezetni a népet. Kevesen tudják azonban – sajnos –, hogy Arisztotelész hat államformát különböztet meg, amelyből három elfajzott változatot tart számon, közülük is a demokráciát tartja a legaljának. Amíg az egyeduralom (királyság, basileia) elfajulásakor zsarnokság (tyranneia) lép fel és csak egy ember hatalmát kell megdönteni, az arisztokrácia esetében már az oligarchia veszélyével kell megküzdeni, addig a politeia elfajzása a demokrácia lesz, ahol a sokaság (plebs) néphatározatai lépnek a törvények helyébe, az állam már nem is funkcionál a megszokott értelmében, a démosz és a demagógjai válnak egy zsarnoki tömeggé. A filozófusok gondolatai pedig sokszor táplálkoztak a görög történelmi tapasztalatokból. Ennyit a demokráciáról mint a görögöktől fakadó eszményi rendszerről.

Ám hogyan is lehetne a demokrácia intézménye rossz, mikor a görögök cserépszavazással (osztrakiszmosz) száműzhették az állam és a nép ellenségeit, mint a kártékony Ariszteidészt (a legjobb és legbecsületesebb athéni volt Hérodotosz szerint, meg is kapta az „igazságos” jelzőt), a gaz Themisztoklészt (aki Szalamisznál megmentette hazáját a perzsa veszedelemtől), mikor egyszerűen száműzték a káros tanokat terjesztő Anaxagorászt (filozófus, csillagász), de szerencsére a demokrácia gondoskodott az olyan nagyszerű vezetőkről, mint a demokratikus választással hatalomra jutott Hitler; hazudozó és stadionőrült magyar miniszterelnökök, és egyéb csúcstermékei a tömeg demokratikus döntésének. A nép demokratikus döntéséhez mellesleg hozzátartozik, hogy szavazatukat régen éppúgy meg lehetett nyerni gabonaosztással, mint manapság babkonzervvel és Erzsébet-utalvánnyal. A demokrácia pontosan azóta idealizált rendszer, amióta a tudatlan tömegeket megvezetők csoportjának érdekében áll az ily módon történő hatalomra kerülés.

8. Éghajlatváltozás = katasztrófa

Az éghajlatváltozás (klímaváltozás) a médiában mint mágikus varázsige hat s már-már egyenértékű a világvégével és az emberiség pusztulásával. Ironikus, hogy amíg a NASA tudósai a Hold és a Mars 100 fokos hőingadozásai közé tervezgetnek emberlakta űrbázisokat (azaz lehetségesnek tartják védett körülmények közt is fenntartani az életet), addig a zöldek és természetvédők a 2-3 fokos (feltételezett!) átlaghőmérséklet-növekedésben már az egész földi élet pusztulását vizionálják. Amíg az időjárást a meteorológia tudománya egyetlen héttel előre se tudja jobban és biztosabban jelezni a berettyóújfalui Rózsi néninél, addig a zöldek odáig mennek, hogy az emberiség sírkövét előre felállítják s kőbe vésik a végzetes dátumot, miszerint 2050-re az élet elpusztul a Földön a végzetes klímaváltozás következtében (megjegyzendő, hogy 2012-re már beharangozták a grönlandi jég elolvadását, ami azóta se történt meg). A grönlandi jegesmedvék fotózása közben nem teszik fel a kérdést, hogy miért nevezik Grönlandnak azt a nagy fehér masszát. Tudniillik, Grönland annyit jelent, zöld föld, s a Grönlandon letelepülő viking hajósok nevezték el a szigetet a zöldes külleme után, mivel akkor még a mainál is melegebb éghajlat volt a Földön. Érdekes, akkor se haltak ki a jegesmedvék (könnyen belátható tény), akkor se árasztotta el a tenger Hollandia területét és fél Európát, s akkor se történt világkatasztrófa. Igen, a tény az, hogy éghajlatváltozás mindig is volt a Földön (gondoljunk akár a jégkorszakra és a jégtakaró elolvadására). A tény az, hogy a földi élet mindig is alkalmazkodott a permanens éghajlatváltozáshoz, új fajok jelentek meg, a régiek eltűntek, de még egy állítólagos meteorbecsapódást is túlélt a földi élet a dinoszauruszok kipusztulásakor (kb. 65 millió évvel ezelőtt). Az állatfajok megóvását ember(ség)i szempontból méltányolni lehet, jóllehet ez nem változtat azon, hogy a természetellenes cselekedetet a zöldek úgyszintén elkövetik, mert a természet rendjébe avatkoznak be (az imént tárgyalt fajok pusztulásába, a Föld örökké tartó változásába). A Föld élővilága és klímája soha nem volt állandó és örök, a zöldek pedig épp ebbe avatkoznának bele. Természetet védeni nemes ügy, de tények mentén kellene megközelíteni a témát; amikor pedig bizonyos országok iparának a leépítésére megy ki a játék, akkor lóg ki a lóláb igazán. Ugyanis, Kína és az Egyesült Államok (a világ két legnagyobb gazdasága) állandóan kivonják magukat (vagy be se lépnek) a környezetvédelmi egyezményekből, annak ellenére, hogy a legnagyobb környezetszennyező országok közé tartoznak, amíg a gazdasági konkurenciát, Európát a zöld ideológiával próbálják gazdaságilag, iparilag leépíteni és függővé tenni az amerikai és kínai gazdasági uralomtól. A zöldek az úgyszintén baloldali kínai elvtársaiknak építik ki az európai piacokat a kínai importhoz ugyanúgy, ahogy a kapitalista amerikai gazdasági érdekeknek megágyaznak: ha ugyanis leépül az európai ipar, attól még szükség lesz iparcikkekre, s ezt az amerikaiaktól és kínaiaktól szerzik majd be, a környezetszennyezés így legfeljebb áttevődik a Föld más-más pontjaira, de nem szűnik meg! Beszédes példa, hogy Németországban az egyik legerősebb a zöldpolitika, véletlenül abban az országban, amely ma is és a 20. században is gazdasági konkurenciát jelentett más országoknak. Atomerőművek bezárásáig már eljutottak, de a helyébe lépő külföldi import (ugyancsak atomerőművekből) és barnakőszén-kitermelés szennyező hatása már nem izgatja a zöldpolitikát, hiszen a célt már elérték: bizonyos országok bizonyos gazdasági szektorainak leépítése. A zöldpolitikának és a természetvédelem bizonyos (nem mindegyik) megnyilvánulásainak annyi közük van a valódi természetvédelemhez, mint a keresztény egyházaknak a jézusi tanításhoz és szegénységhez (nemes ügyek felkarolásával, majd azok eltorzításával politikai célokat szolgálnak). Az éghajlatváltozás tehát a természet rendje szerinti jelenség, nem feltétlenül negatív hatású, ahogyan azt a politikai és médiapropaganda sugallják; a természet megóvása pedig tudományos kérdés (tények mentén való tájékozódást igényel, nem pedig soha be nem váló, világvégét vizionáló jóslatokat és hisztériakeltést).

9. Latin műveltség és a római mint kultúrnép - Európa előképe

A latin nyelv meglehetősen sokáig túlélte holtnyelvként az anyanyelvi beszélőit, s egyik alapja lett az európai műveltségnek. A latin azonban csupán a hódító jogán terjedt el, mert semmi olyanból nem táplálkozott, ami eredeti római lett volna: antik görög kulturális elemeket, műveket vettek át a rómaiak, etruszk és közel-keleti örökség importálásából épült fel mindaz, amit római kultúra alatt ismerünk, s elmondható, hogy tulajdonképpen a római csak meghódította és átvette a már létező sokkal régebbi kultúrák hagyatékát. Ellenben amihez értett minden időkben a római kultúrnép: a militarizmushoz, népek romanizálásához, államok és népek szétveréséhez (Izrael), gladiátorjátékokhoz, cirkuszi vérengzésekhez, az alexandriai könyvtár felgyújtásához. A kultúra meghódítása és produkálása közt lényeges különbség van.

10. Politeizmus vs monoteizmus

Ilyen ellentét, hogy politeista és monoteista vallás, a következőkből látható lesz, hogy valószínűleg lelkileg-szellemileg csökött értelmiségiek agyában született meg, de valójában nem fennálló ellentét. Az istenhit ugyanis, ahogy az ún. monoteizmusban is megfogalmazott, azt a kérdést teszi fel, hogy hisz-e az ember egy mindenható istenben, amely mindennek az eredője és teremtője, illetve mindenek felett áll hatalom tekintetében. Az ún. politeizmus sokistenhite akkor lenne egyáltalán értelmezhető, ha a monoteizmus egyistenhitének az imént definiált istenképéből több lenne jelen a politeista vallásokban. A valóság ezzel szemben az, hogy minden vallás egyetlen teremtő istent, főistent ismer, amelytől ered a többi istenség, amelyek szintén teremtmények (tehát nem teremtők és nem mindennek a forrásai), de nekik csak bizonyos természeti erőkre terjed ki a korlátozott hatóerejük (pl. a tenger istene, az erdők istene, stb.), vagyis nem felelnek meg a monoteizmus istenképének és nem egyenrangúak a főistennel. Már itt megbukik a monoteizmus-politeizmus kreált ellentéte! Tény, hogy az ember- és természetfeletti képességekkel és erőkkel rendelkező istenségekre használt megnevezés félrevezető, de az isteni megnevezés (vagy isteni származás) az ókorban számtalan uralkodó címe volt, gondoljunk a mezopotámiai isten-királyokra, egyiptomi királyokra, Nagy Sándorra, vagy az istennek nyilvánított római császárokra. Senki nem gondolta soha, hogy az egyetlen teremtővel egyenrangú lenne bármely istenség vagy istenné nyilvánított földi halandó.

Érdemes a másik oldalról is megközelíteni a kérdést: ugyanilyen logikai alapon a kereszténység maga a politeista vallás – Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek), Szűz Mária tisztelete, az angyalok egész hada, szentek hosszú sora mind-mind tiszteletnek örvendő emberfeletti csodás képességekkel és tettekkel rendelkező teremtmények. Az az érvelés pedig, ami felmenteni hivatott a kereszténységet a politeizmus vádja alól, ugyanúgy felmenti az összes politeista vallást állítólagos politeizmusa alól: az istenségek fogalma ugyanaz a politeizmusban is, mint a kereszténységben az angyalok fogalma többek közt. Minden vallás tudja, hogy egy igaz isten van, a különbség csak ott mutatkozik meg, hogy amelyik ember ostobább, az le fogja szólni a másik vallását, hogy politeista. A barokk-kori keresztény templomokban lévő kőgalambok, szárnyas oroszlánok (?!) glóriával a fejükön (Santa Croce-bazilika, Lecce), bárányok, sasok, griffmadarak, sárkányok és egyéb állatok némi rosszindulattal és felületességgel kimerítik a totemizmus fogalmát is ennyi erővel.

Nézzük történeti szempontból! A politeistának mondott egyiptomi vallásról régóta tudja a történettudomány, hogy eredetileg egyetlen isten imádásáról szólt, amely az idők során változott meg annyiban, hogy az egyiptomi papok az egyszerű köznép számára, hogy érthetőbbé tegyék a vallás bizonyos szegleteit, elkezdték az egyetlen isten képét többféle megnyilvánulási formákra bontani. Mégis elterjesztették a szakirodalomban a politeizmus minden logikát és következetességet, objektivitást nélkülöző fogalmát.

Hivatkozások:

[1] Az ezredév. Budapest: Neumann Kht., 2003. <http://mek.niif.hu/04900/04942/html/mtezredev0002.html>.